Az elmúlt időszakom, nem csak a covid miatt, de igen sok nehézséget hozott. És ilyenkor,mint bárki más, keresem a miérteket és ha nem találom, feszültséget kelt bennem, mert egyből szeretnék megoldásokat találni, hogy kikerüljek abból a helyzetből, ami számomra valamiért kellemetlen, nem oké.
Megtanultam, hogy a legjobb módja annak, hogy feloldjam magamban a feszültséget, ha megosztom olyan emberrel vagy emberekkel a nehézségeimet, akikben őszintén megbízok és ahogy én hívom, a legbelső körömben vannak és őszintén számíthatok rájuk. Kiváltságosnak érzem magam (mert úgy tapasztalom, ez nem is olyan magától értetődő), hogy soha nem maradok egyedül a problémáimmal (kivéve ha én döntök úgy, hogy nem beszélek róla senkinek, ez persze soha nem visz előre, csak még nehezebbé teszi a dolgom, helyzetem). Hálás vagyok, hogy mindig van kivel megbeszélni vagy csak megosztani, és hogy ők a nekem megfelelő módon kezelnek engem az esetek nagy részében.
De!
Emberek vagyunk és nincs mindenre egy tuti receptünk. Vannak olyan helyzetek, amikkel nagyon nehéz kívülállóként mit kezdeni,kezelni és bármit is mondani rájuk. Ilyenkor előszeretettel vesszük elő a jól hangzó, bátorítónak szánt közhelyeket, teljesen jó szándékkal. :)
De oldottak meg ezek a mondatok valaha már bármit is? Érzelmileg, hogy hatnak ránk?
Gondolok itt pl. ilyenekre:
Erős vagy, bármit kibírsz, ahol egy ajtó bezáródik kinyílik egy másik, minden rossz után jön valami jó... és még hosszan sorolhatnám.
Azokról nem is beszélve, amiknek kevésbé pozitív a kicsengése vagy egyáltalán nem az pl. fel a fejjel, lehetne rosszabb is, nem olyan nagy tragédia ez... és az ehhez hasonlók.
Ismerősek ezek a mondatok, igaz? Segítenek vagy még jobban megnehezítik a helyzetét annak, akinek mondják?
Kerültem már én is olyan helyzetbe, mikor valakivel beszélgettem, megosztotta velem a problémáját, nehézségét, dilemmáit és nem tudtam, mit mondhatnék, vagy sikerült egy közhelyet elpuffantani, nem is éreztem magam tőle jól, tudtam, hogy ezzel most nem segítettem neki, de bennem volt a vágy. És jártam úgy, hogy engem próbáltak ilyen módon vigasztalni. Mindig éreztem, hogy oké, tök jól hangzik, de nem segít, hogy nem tudok vele mit kezdeni, vagy éppen még mélyebbre húzott, mert azt éreztem, hogy velem van a baj, hogy nem tudok túl jutni rajta vagy túl reagálom a helyzetet. Talán nem vagyok egyedül ezekkel az érzésekkel.
Előfordulhat, hogy saját magunkat próbáljuk ,,biztatni,, az efféle mondatokkal, de legyünk őszinték, ez csak eltusolás és nem visz minket a tudatosság, sem az igazi önismeret, a megoldás keresése felé pedig végképp nem.
Vajon muszáj, mindig valamit mondani? Miért érzünk kényszert rá?
Azt, gondolom nem muszáj!
Természetes, hogy egy jó érzésű ember szeretné éreztetni a másikkal, hogy nem hagyja hidegen a helyzete és szeretne segíteni, mert ha szeretünk valakit, akkor nekünk is fáj, ha neki nehéz és szenved. Ilyenkor késztetést érzünk arra, hogy cselekedjünk és segítsünk megoldani és mivel az eszköztáraink hiányosak, így általában igyekszünk valami okosat mondani.
De ez minden esetben a másikról szól?
Te mit élsz át, mikor nem tudsz mit mondani, úgy érzed kellemetlen a helyzet? Őszinte leszek, én feszültséget és csak sejtem, hogy te is. Természetes reakció, hogy ebből és ettől az érzéstől minél gyorsabban megszeretnénk szabadulni.
De, akkor mit tudunk tenni, hogyan tudunk magunknak vagy éppen másnak segíteni egy egy ilyen nehéz helyzetben, ahol még a szavakat is nehéz megtalálni!?
Talán pont az a kulcsa, hogy a legtöbb esetben, jobb ha nem is mondunk semmit, hanem értő figyelemmel meghallgatjuk a másikat, és kifejezzük együttérzésünket, megértésünket és, hogy ott vagyunk neki, támogatjuk és számíthat ránk. Sokat segít, ha minél jobban ismerjük a másikat, de ha esetleg nem vagy nem annyira, akkor is feltehetjük a kérdést, hogyan tudok neked segíteni, mire lenne szükséged most és ugyan ezeket magadnak is. Beszélgess magaddal, a másikkal, tegyél fel segítő kérdéseket.
"Mi történik Benned itt és most?" Hosszú távon lesz ennek bármilyen következménye? Ha igen, milyen? Próbáld megfogalmazni magadnak, hogy milyen érzések vannak benned az adott dologgal kapcsolatosan, hogy az miért nem oké, mi váltotta ki, mire lenne szükséged, igényed és gondold át, mit tudsz tenni, hogy másképpen legyen. Van ráhatásod a dologra vagy sem?
Nem vagyunk egyformák, ami az egyiknek nem nagy ügy és könnyen átsiklik rajta, az a másiknak igenis jelenthet nagy nehézséget. Engedjük meg magunknak és másnak is, hogy olykor gyenge legyen. Persze ez nem azt jelenti, hogy magunkba temetkezve ülünk karba tett kezekkel, ,,na ez van, lehet sajnálni,, , de ne akarjuk fenntartani a látszatot, hogy felettünk mindig süt a nap, hiszen ilyen nincs. Ha eltudunk ide jutni, hogy ugyanúgy megéljük a nehezebb pillanatainkat is, és törekszünk a tudatosságra, akkor sokkal hamarabb és eredményesen fogunk kijutni ezekből a helyzetekből.
Ha tetszett az írásom és úgy érzed szívesen megosztanád velem a gondolataidat esetleg kérdések merültek fel benned és/vagy egy segítő beszélgetésre vágynál, akkor írj bátran nekem a gyujtoszikra01@gmail.com címre és megbeszéljük a részleteket.
